2010.november 07-én este kaptam egy fenyegető e-mailt, amiben az állt, tudják, hogy szeretem azt a férfit és ennek az infónak a férjem valószínűleg nem örülne túlságosan(azt hittem ilyenek csak a filmekben vannak, de tévedtem). Hát tényleg nem örült (másolatban megkapta ő is a levelet)! Berontott a hálóba  ahol voltam , lekevert 2 hatalmasat és kérdőre vont. 

Ez az éjszaka teljesen megváltoztatta az életem, a gondolkodásom és az értékrendem.

A lebukást követő nap, mikor teljes súlyával, mocskával átéreztem, mit hibáztam (persze azért idáig el kell jutni), a pokol legmélyebb bugyra volt. A lelkiismeret furdalás fura alattomos kis "teremtmény", mely úgy árad szét bennünk, hogy közben bűzös, rothadt lelket hagy hátra. 

Férjem bosszút esküdött és ennek folyamatosan érezzük a hatását. Egy kulturált és gyermekorientált, nyugodt válásra gondoltam. A családom és a környezetem figyelmeztetett, hogy ő ilyen és olyan dolgokat fog tenni. Elítéltem, megvetettem őket. Istenem, hát mégis igazuk lett!!!!

Pár hét elteltével kiderült nem csak tőlem akar megszabadulni, hanem a fiúk feletti felügyeleti jogot is meg akarja szerezni. Az egészben az a legundorítóbb, tudta és hangoztatta is mindenhol (még a bíróságon is), hogy tökéletes anya, feleség....vagyok, és mindezek ellenére hurcolta, hurcolja meg a gyerekeinket immáron második éve. Mikor ezt a tervét tudomásomra hozta, megsemmisültem!

"Sírok. Napokig csak sírok és zokogok és megint csak sírok. Sokszor egymást átölelve sírunk. Próbáljuk megfékezni a pusztulást és a romlást. Hol megy, hol nem, de mindezt egymás karjaiban tesszük :(  Az életünk visszatért a "rendes" folyamába. Teszek- veszek a házban és akörül, szülőire és bírósági tárgyalásokra  járunk, vásárolunk, vacsorázunk, barátokat hívunk (akiket Imádtam ) szeretkezünk, utazgatunk, DE VÁLUNK. Könyörgök itt ki a hülye? Normális élet ez? Persze, hogy nem!!!!  "

2011. év elején tettünk egymásnak egy  titkos esküt! Örökre együtt! És ennek szellemében telt el 2011-es év egészen 2012. januárjáig, amikor is már végképp elég volt az ármányaiból. Kicsit azt éreztem, ki akar csinálni ezzel a "kettős élettel". A négy fal között velem, azon kívül pedig válunk és mindenki éli a maga életét. Nem morbid egy kicsit? Hinni neki vagy sem? Olyan a lelke és a gondolatai , mint egy tokiói vasúthálózat, melyen 300km/h- val robognak át a vonatok. Alig látok a sötétben és csak botorkálok a ködben.

Ez idő alatt vissza- visszaszédültünk egymás mámorába, elfelejtve az egymásnak okozott sérelmeket. Ő folyton mondta és mondja, várjam ki a végét, az lesz amit ő mondott. Vagyis, újra együtt leszünk. Rabja lettem szavainak és ígéretének.Mint egy gályarab meneteltem súlyokkal a testemen és a fejemben, de a gyeplő nála volt, így az utat is ő választotta nekem. 

A családom, főleg az Öcsém és az Édesapám óva intettek és intenek ettől a fajta csapdától, féltenek. Ilyenkor mindig kijózanodok kicsit.

2011 nyarán a gyerekekkel albérletbe mentem. Pokoli volt.Úgy tudtam csak elhagyni a házat (ideiglenesen), hogy megegyeztem vele anya- és apa hétben. Életünk legönzőbb egyezsége volt. A fiaink mára teljesen szétcsúsztak. Bárki, aki ilyen 1 hetes váltásban gondolkodik könyörgöm ne tegye! A gyereknek a lehető legrosszabb! DE erre majd később vissza térek.

Mi még innen is tovább folytattuk a titkos viszonyt. Tudtam borzalmas amit teszek, ezért egy másik férfit akartam, aki elszakít tőle! Volt is egy gyenge próbálkozásom, de ........ilyen helyzetben érzelmi örvényben tartózkodunk, és ezek az érzelmek először rátelepednek a testünkre, mikor azzal szexelünk aki csupán eszköze memóriatörlésünknek, majd lassan szétterül bennünk, érzékszerveinkben a szemünkön, orrunkban, meghamisítva azok valós érzékelését. Orgazmusunk csak egy orgazmus lesz, a kép, melyet az agy vetít hamissá válik és saját érzelmeinket sem kódoljuk tisztán.

"Meg akarok szabadulni attól, akit gyűlölök és aki terveket sző, hogy az őrületbe kergessen, de nem tudok, mert szeretem. Bár nem érzem kifejezetten a szeretetet a lelkemben, illetve ez megfogalmazhatatlan. Mert gyűlölöm Őt, de, hogy is tudnám gyűlölni, hisz ismeretlen érzés, soha senkit nem gyűlöltem még. Taszít és vonz, ellök és magához ránt egyszerre. Ezeknek az ellentmondásos érzelmeknek megfelelően érzek közeledést és távolodást  Ő felé és Tőle el. Rájöttem, akkor lesz a lelkem szabad, ha megtanulom Őt nem "látni és érezni"., de túl sok mindent éltünk át ahhoz, hogy ez ripsz-ropsz működjön."

folyt. köv.

Ági vagyok 36 éves, elvált, 3 fiúgyermek édesanyja. Fiaim 18, 13 és 9 évesek. Nagyszerű gyerekek! 

Pokoli 3 éven vagyok túl! Volt ebben családi egység, szeretet,  boldogság, titok, szomorúság, magány, hazugságok tömkelege és útkeresés. Kicsit visszarepülök 2008-ba, amikor még azt gondoltam minden rendben van körülöttem.Bízom benne, hogy a családom és az exem nem orrol meg rám túlságosan a kitárulkozásom miatt. Nem szeretném Őt nagyon kiteregetni, nem akarom bántani.

Ekkor olyan volt az életem, mint egy festmény. Szerető férj, szerelmes nő (én), 3 gyönyörű fiúgyermek (tervben még 1-2 újabb poronttyal), egy hatalmas farm a város szélén halastóval, teniszpályával, kutyákkal, madárházzal, lovakkal és egy fantasztikus parkkal a kandallós ház körül. Szinte folyamatos volt az "átjárás" nálunk, jöttek- mentek a barátok, sütés- főzés és persze ekkora területen rengeteg meló. De nem bántam, akkor még nem. Úgy éreztem ennél tökéletesebb nincs is. Aztán történt valami.....és a Királylány élete pokollá változott! Ma már tudom, lépéről- lépésre, mit és hol rontottunk el, de mire rájöttem erre, túl késő volt.

Az egység, mint Család szétrobbant és szilánkjaira hullott :( összevagdalva mindannyiunkat :(

2013. január 08-án ünnepeltük volna a 19. házassági évfordulónkat. Szerelmi házasság volt a miénk, olyan mindent elsöprő. Mint, mindenki mi is úgy terveztük, hogy együtt éljük le az életünket. Aztán 2008 decemberében, hirtelen,. mintha egy villám csapott volna belém! Az addigi festményszerű életemet üresnek és hazugnak kezdtem érezni. Összezavart ez a gondolat. Nem értettem mi történik velem?! Rájöttem, hogy a lelkem és gondolataim apró fiókjai tele vannak sérelmekkel.

Soha nem veszekedtünk, a főbb döntéseket mindig a férjem hozta meg.Vannak kapcsolatok, ahol napirenden vannak a veszekedések, de ők még mindig együtt vannak. A mi tökéletesnek hitt házasságunk pedig szép lassan elrohadt belül. A temérdek ki nem mondott, lenyelt sérelem tette ezt!

Amikor megpróbáltam a saját gondolataimat, véleményeimet elé tárni, meghallgatta, de mindig a sajátjai jutottak érvényre. A mai napig nem értem. Ha Ő annyira Imádott ahogyan mondta, és mondja a mai napig is, hogy volt képes olyan bántó megalázó dolgokat mondani, mint "anyádba szakadt volna a fejed mikor világra jöttél" vagy "idióta barom" . Hogy lehet az, hogy valaki az egyik pillanatban szeretget, csókol, masszíroz, a világ legjobb feleségének mond és a csillagokat is lehozná nekem, a másikban ellök mert az ajtóban pont útban vagyok, vagy épp ilyen dolgokat mond nekem, mint amit. Sorolhatnám tovább, de ez a blog nem róla szól. Ráadásul szerettem és tiszteltem Őt.

Mivel ezek a dolgok évek alatt sem változtak, sőt részéről inkább természetessé váltak, menekülni akartam a házasságomból. Szenvedtem. Egyre ritkábban öltöttem már magamra a "boldog feleség" álarcát, de nem tudtam mit tegyek.

Aztán megtettem a legrosszabbat, amit tehettem. Belebolondultam egy másik férfiba és ez elindította a lavinát. Állandóan ő járt az eszembe, csak körülötte forogtak a gondolataim (persze a fiaim után)látni akartam, ha csak egy pillanatra is. Magamba szívtam finom és intelligens modorát, mely úgy hatott rám, mint drogosokra a szer. Mekkora hülye voltam!!!!!!! 

folyt.köv.