"Kecskeméti albérletemben vagyok és elkezdődött az apahét. Próbálom magamban tudatosítani, hogy ezzel elkezdődött az "új életem" is. Most szembesülök csak igazán azzal a ténnyel, hogy Családunk és Egységünk nincs többé! Elfeleződtünk, osztozkodunk a gyerekeken, mint az utolsó szelet kenyéren. Szánalmas! Csak járok- kelek a lakásban nem találva a helyem.

Többször belenézek a szennyes tartóba- üres. Kimegyek a konyhába, rend van. Pakolnám a széthagyott játékokat és ruhákat, de nincs mit pakolni!  Nincs a pulton a megszokott ételek sokasága amit ugye egy 5 tagú család elfogyaszt.Megőrjít ez a pokoli csend! Megrázom magam és hangosan utasítom belső énemet, csak a jóra és a jövőre kell koncentrálni.

Rákattantam a netre. Olvasom az egymást követő  "válás után"-i talpra állási praktikákat. Baromságok!!!! Javasolja, hogy ne találkozz az exeddel (oké, de, hogy adom át a gyereket?), ne ücsörögj otthon, makramézz, találd meg magad, dolgozz (mintha nem abból tartanánk el a gyerekeinek ), jógázz, egyél salátát, kenj magadra joghurtot......maszlag. Ezektől mi lesz jobb????

Gyászolni akarok! Nem akarok Macsó Women lenni! Az biztos, hogy egy anya (apa) nem fuldokolhat a taknyában (bocsi) és nem tocsoghat az önsajnálatban. De a válást  fel kell dolgozni, az pedig mérhetetlen fájdalommal  és könnyekkel jár. DE nem a gyerek előtt! Persze ez nem azt jelenti, hogy nem láthat a gyerekünk olykor sebezhetőnek, gyengének, de meg kell állni a helyünket, hisz ez is egy példa előttük, a veszteségek feldolgozásának példája.

Belsőm, viselkedésem fiókokra osztódott. Olyan, mintha 3 lelki bugyrom volna. Az egyikben tanyázik a düh, gyűlölet, a másodikban a szeretet, megértés, szerelem, a harmadikban- ami a legfontosabb - tanyázik AZ APA. Őt akkor "veszem elő", ha a fiaimhoz az apjukról beszélek. Önműködőek.Nem is gondoltam volna, hogy a gyászom egyik formája a harag, mely kézben jár az önfegyelemmel és az örömmel! Kérdések tódultak a fejembe:" Meddig tart még? Miért ilyen elviselhetetlen?"  Fejemben, mintha egy diavetítő pörgetné életünk lapjait, tódulnak a képek. Egyik a másik után. Pokoli érzés! De tudom ez is kell a pillangó születéséhez:)

A hernyó pusztulása egy gyűrött szárnyú pillangót hoz létre, majd a szárnyak kisimulnak és egy gyönyörű pillangó születik.Ne feledjük azonban, hogy a születés egy fájdalmas dolog.

Hajnalban ébredek, még 4 óra sincs. Kinyitom a naplóm és csak úgy jönnek a gondolatok.Közben hallom az erkélyemen tanyázó fecskék fecskelését. Szeretem a hajnalt. Minden olyan csöndes, tiszta és nyugodt. Mintha a szél is tudna fájdalmamról, legalábbis a süvítése ezt sugallja. Képtelen vagyok egy helyben ülni és csak körmölni!!!!

Lefoglalván magam, takarítok.Takarítva a tisztaságot. Közben a rádióban felcsendül egy dal és hagyom hasson rám, de nem kellett volna! Most ismét a házasságomat siratom, a múltunkat és jövőnket egyaránt. De jó, holnap megint jönnek a gyerekek! Össze kell szednem magam :)"

Igazat mond az, aki azt mondja a távolság segít. De kell hozzá a veszteség gyászának megélése, BARÁTOKkal való őszinte beszélgetések, szerető CSALÁD. Meg kell engednünk magunknak a dühöt,  bolyongást a lakásban, az átzokogott  éjszakákat, az eldobozolt esküvői és nyaralási emlékeket.....Szépen lassan a dolgok leülepednek, majd a helyükre kerülnek. De ez a szív már soha nem lesz olyan, mint a rajzokon. De van rajtam olyan seb ami pokolian fájt, de ma már érzéketlen, ám a nyoma ott marad örökre.

A mai napig hallom Tőle  "az lesz amit mondtam". Hazudnék, ha azt mondanám nem érdekel mit ért ezen, de elkésett.  Az elmúlt hónapokban sokat változtam és ebben neki nagy "érdeme" van. Folyamatosan megkapom tőle a visszaigazolást,  jól döntöttem.

2012.június 15-e. budapesti lakos lettem, zuglói :) Jó ez így, bár nem ugrálok örömömben, hisz kénytelen voltam elhagyni a várost ahol születtem, ahol az iskoláimat végeztem, ahol a barátaim és a családom egy része él.  Otthagytam az életem  :(       Pokoli érzéssel nyom ez a tudat.

Mindez a válás miatt, hogy nyugalmam legyen, de mondhatjuk menekülésnek is. Egyedül vagyok ebben a hatalmas városban, nincsenek barátok, ismerősök, kedvenc szabó, hentes, zöldséges......Még az édesapám is hihetetlenül messze van, hiába van itt mégis. Mármint a városban.

DE, azért a Sors mindig nyújtotta felém a kezét volt, hogy tudtam vele élni, volt, hogy nem.

FIGYELEM :) a randivonal társkeresőn igenis meg lehet találni a társunkat  (erre még részletesen visszatérek :)!!!

Tehát, attól, hogy életem egy része elpusztult,  Új Élet is kezdődött 2012. június 16-án.

Fél lábbal még Kecskeméten voltam (innen kezdtem el a levelezést), mikor érkezett a randivonalra egy levelem T.-től :) Kedves és szimpatikus figurának tűnt így válaszoltam. Találkoztunk, azóta együtt vagyunk  :)

Még mindig ingázok a két város között, még mindig heti váltás van, de Ő nagyon sokat segít, támogat és meghallgat :)

Végre  :)

2012.december 13-án a bíróság kimondta a VÁLÁS-t  amire annyira vártam. A gyerekek felügyeleti joga ENGEM illet :) :) :) Végre bebizonyosodott az, amit egyébként is tudtam!  De hol maradnak a gyerekek lelki-fizikai biztonságáról szóló szabályozások, törvények? Ki az, aki megengedi azt, hogy egy gyermekelhelyezési per eddig húzodjon? Abba senki nem gondol bele, hogy min mentek Ők keresztül ezalatt a 2 év alatt?  Nem is értem :(

Nem hiszem eeeel!!!!!!!!!!!!!!!!   

:(

Ja, egy aprócskának éppen nem mondható tény. APA fellebbezett !!!!!!! Megint 2 év? 

folyt.köv. március 18-án (edzéstervem, étrendem és persze a lelkem :)  )

2010.november 07-én este kaptam egy fenyegető e-mailt, amiben az állt, tudják, hogy szeretem azt a férfit és ennek az infónak a férjem valószínűleg nem örülne túlságosan(azt hittem ilyenek csak a filmekben vannak, de tévedtem). Hát tényleg nem örült (másolatban megkapta ő is a levelet)! Berontott a hálóba  ahol voltam , lekevert 2 hatalmasat és kérdőre vont. 

Ez az éjszaka teljesen megváltoztatta az életem, a gondolkodásom és az értékrendem.

A lebukást követő nap, mikor teljes súlyával, mocskával átéreztem, mit hibáztam (persze azért idáig el kell jutni), a pokol legmélyebb bugyra volt. A lelkiismeret furdalás fura alattomos kis "teremtmény", mely úgy árad szét bennünk, hogy közben bűzös, rothadt lelket hagy hátra. 

Férjem bosszút esküdött és ennek folyamatosan érezzük a hatását. Egy kulturált és gyermekorientált, nyugodt válásra gondoltam. A családom és a környezetem figyelmeztetett, hogy ő ilyen és olyan dolgokat fog tenni. Elítéltem, megvetettem őket. Istenem, hát mégis igazuk lett!!!!

Pár hét elteltével kiderült nem csak tőlem akar megszabadulni, hanem a fiúk feletti felügyeleti jogot is meg akarja szerezni. Az egészben az a legundorítóbb, tudta és hangoztatta is mindenhol (még a bíróságon is), hogy tökéletes anya, feleség....vagyok, és mindezek ellenére hurcolta, hurcolja meg a gyerekeinket immáron második éve. Mikor ezt a tervét tudomásomra hozta, megsemmisültem!

"Sírok. Napokig csak sírok és zokogok és megint csak sírok. Sokszor egymást átölelve sírunk. Próbáljuk megfékezni a pusztulást és a romlást. Hol megy, hol nem, de mindezt egymás karjaiban tesszük :(  Az életünk visszatért a "rendes" folyamába. Teszek- veszek a házban és akörül, szülőire és bírósági tárgyalásokra  járunk, vásárolunk, vacsorázunk, barátokat hívunk (akiket Imádtam ) szeretkezünk, utazgatunk, DE VÁLUNK. Könyörgök itt ki a hülye? Normális élet ez? Persze, hogy nem!!!!  "

2011. év elején tettünk egymásnak egy  titkos esküt! Örökre együtt! És ennek szellemében telt el 2011-es év egészen 2012. januárjáig, amikor is már végképp elég volt az ármányaiból. Kicsit azt éreztem, ki akar csinálni ezzel a "kettős élettel". A négy fal között velem, azon kívül pedig válunk és mindenki éli a maga életét. Nem morbid egy kicsit? Hinni neki vagy sem? Olyan a lelke és a gondolatai , mint egy tokiói vasúthálózat, melyen 300km/h- val robognak át a vonatok. Alig látok a sötétben és csak botorkálok a ködben.

Ez idő alatt vissza- visszaszédültünk egymás mámorába, elfelejtve az egymásnak okozott sérelmeket. Ő folyton mondta és mondja, várjam ki a végét, az lesz amit ő mondott. Vagyis, újra együtt leszünk. Rabja lettem szavainak és ígéretének.Mint egy gályarab meneteltem súlyokkal a testemen és a fejemben, de a gyeplő nála volt, így az utat is ő választotta nekem. 

A családom, főleg az Öcsém és az Édesapám óva intettek és intenek ettől a fajta csapdától, féltenek. Ilyenkor mindig kijózanodok kicsit.

2011 nyarán a gyerekekkel albérletbe mentem. Pokoli volt.Úgy tudtam csak elhagyni a házat (ideiglenesen), hogy megegyeztem vele anya- és apa hétben. Életünk legönzőbb egyezsége volt. A fiaink mára teljesen szétcsúsztak. Bárki, aki ilyen 1 hetes váltásban gondolkodik könyörgöm ne tegye! A gyereknek a lehető legrosszabb! DE erre majd később vissza térek.

Mi még innen is tovább folytattuk a titkos viszonyt. Tudtam borzalmas amit teszek, ezért egy másik férfit akartam, aki elszakít tőle! Volt is egy gyenge próbálkozásom, de ........ilyen helyzetben érzelmi örvényben tartózkodunk, és ezek az érzelmek először rátelepednek a testünkre, mikor azzal szexelünk aki csupán eszköze memóriatörlésünknek, majd lassan szétterül bennünk, érzékszerveinkben a szemünkön, orrunkban, meghamisítva azok valós érzékelését. Orgazmusunk csak egy orgazmus lesz, a kép, melyet az agy vetít hamissá válik és saját érzelmeinket sem kódoljuk tisztán.

"Meg akarok szabadulni attól, akit gyűlölök és aki terveket sző, hogy az őrületbe kergessen, de nem tudok, mert szeretem. Bár nem érzem kifejezetten a szeretetet a lelkemben, illetve ez megfogalmazhatatlan. Mert gyűlölöm Őt, de, hogy is tudnám gyűlölni, hisz ismeretlen érzés, soha senkit nem gyűlöltem még. Taszít és vonz, ellök és magához ránt egyszerre. Ezeknek az ellentmondásos érzelmeknek megfelelően érzek közeledést és távolodást  Ő felé és Tőle el. Rájöttem, akkor lesz a lelkem szabad, ha megtanulom Őt nem "látni és érezni"., de túl sok mindent éltünk át ahhoz, hogy ez ripsz-ropsz működjön."

folyt. köv.

Ági vagyok 36 éves, elvált, 3 fiúgyermek édesanyja. Fiaim 18, 13 és 9 évesek. Nagyszerű gyerekek! 

Pokoli 3 éven vagyok túl! Volt ebben családi egység, szeretet,  boldogság, titok, szomorúság, magány, hazugságok tömkelege és útkeresés. Kicsit visszarepülök 2008-ba, amikor még azt gondoltam minden rendben van körülöttem.Bízom benne, hogy a családom és az exem nem orrol meg rám túlságosan a kitárulkozásom miatt. Nem szeretném Őt nagyon kiteregetni, nem akarom bántani.

Ekkor olyan volt az életem, mint egy festmény. Szerető férj, szerelmes nő (én), 3 gyönyörű fiúgyermek (tervben még 1-2 újabb poronttyal), egy hatalmas farm a város szélén halastóval, teniszpályával, kutyákkal, madárházzal, lovakkal és egy fantasztikus parkkal a kandallós ház körül. Szinte folyamatos volt az "átjárás" nálunk, jöttek- mentek a barátok, sütés- főzés és persze ekkora területen rengeteg meló. De nem bántam, akkor még nem. Úgy éreztem ennél tökéletesebb nincs is. Aztán történt valami.....és a Királylány élete pokollá változott! Ma már tudom, lépéről- lépésre, mit és hol rontottunk el, de mire rájöttem erre, túl késő volt.

Az egység, mint Család szétrobbant és szilánkjaira hullott :( összevagdalva mindannyiunkat :(

2013. január 08-án ünnepeltük volna a 19. házassági évfordulónkat. Szerelmi házasság volt a miénk, olyan mindent elsöprő. Mint, mindenki mi is úgy terveztük, hogy együtt éljük le az életünket. Aztán 2008 decemberében, hirtelen,. mintha egy villám csapott volna belém! Az addigi festményszerű életemet üresnek és hazugnak kezdtem érezni. Összezavart ez a gondolat. Nem értettem mi történik velem?! Rájöttem, hogy a lelkem és gondolataim apró fiókjai tele vannak sérelmekkel.

Soha nem veszekedtünk, a főbb döntéseket mindig a férjem hozta meg.Vannak kapcsolatok, ahol napirenden vannak a veszekedések, de ők még mindig együtt vannak. A mi tökéletesnek hitt házasságunk pedig szép lassan elrohadt belül. A temérdek ki nem mondott, lenyelt sérelem tette ezt!

Amikor megpróbáltam a saját gondolataimat, véleményeimet elé tárni, meghallgatta, de mindig a sajátjai jutottak érvényre. A mai napig nem értem. Ha Ő annyira Imádott ahogyan mondta, és mondja a mai napig is, hogy volt képes olyan bántó megalázó dolgokat mondani, mint "anyádba szakadt volna a fejed mikor világra jöttél" vagy "idióta barom" . Hogy lehet az, hogy valaki az egyik pillanatban szeretget, csókol, masszíroz, a világ legjobb feleségének mond és a csillagokat is lehozná nekem, a másikban ellök mert az ajtóban pont útban vagyok, vagy épp ilyen dolgokat mond nekem, mint amit. Sorolhatnám tovább, de ez a blog nem róla szól. Ráadásul szerettem és tiszteltem Őt.

Mivel ezek a dolgok évek alatt sem változtak, sőt részéről inkább természetessé váltak, menekülni akartam a házasságomból. Szenvedtem. Egyre ritkábban öltöttem már magamra a "boldog feleség" álarcát, de nem tudtam mit tegyek.

Aztán megtettem a legrosszabbat, amit tehettem. Belebolondultam egy másik férfiba és ez elindította a lavinát. Állandóan ő járt az eszembe, csak körülötte forogtak a gondolataim (persze a fiaim után)látni akartam, ha csak egy pillanatra is. Magamba szívtam finom és intelligens modorát, mely úgy hatott rám, mint drogosokra a szer. Mekkora hülye voltam!!!!!!! 

folyt.köv.